Nehezebb, mint gondoltam

Szóval hetek óta először sikerült ismét a laptop elé kuckózni. Sokkal nehezebb ez a blogírás, mint ahogy gondoltam, és hát mindig ezt halasztom utoljára, pedig azért kezdtem el, mert egyrészt, rendszerezi az emlékeinket, másrészt engem is kikapcsol kicsit. De mindig ez az, ami odébb csúszik! Csak gyorsan kiteregetek, Szofi nyűglődik, majd én elringatom, csak még a boltba elszaladok, és a kutyát megsétáltatom, a franc, már vacsora idő, utána gyorsan pelenkázok, és a fene vigyen, tennivalók. Elszaladnak felettünk a napok, és hát szent elhatározásom, hogy nem várhatunk dolgokra! Mindig csak várunk, halogatunk, pedig ezek a hétfők, keddek, meg szerdák, amikből felépül az éltünk. Lassabban is telhetnének a napok, nem is utálom annyira a hétfőket..Bár mostanában nem sok időt töltöttünk itthon, napokig nem is voltunk egymás közelében. Mármint a laptop és én. Mentségemre szóljon, a gyerek is beteg volt, 3 hete pénteken délután néztük, mert feltűnően melegnek tűnt a lakásban uralkodó 32 fokhoz képest is. Volt egy kis hőemelkedése, valóban, de a háziorvos már nem rendelt délután. Egyeztettünk a védőnővel, a fogzásra fogtuk, ha magasabb a hőmérséklet, akkor nurofen kúra. Szombaton már alig evett, cici mondjuk csúszott azért, de délután már láza is volt. Kúpott kapott, de vasárnap hajnalban már nagyon forró volt, se cici, se víz, se kaja, aggódtunk, hogy nem eszik, meleg van, enyhe hasmenése van, kiszáradhat, úgyhogy szépen hurciba raktuk, és elindultunk a kórházba. Útközben szunyókált egy kicsit az apja mellkasán. A gyerekosztályon az ügyeletes doktornő nagyon segítőkész és kedves volt, megvizsgálta Szofit, kiderült, hogy a torka volt a ludas. Ne aggódjunk, mondta, jól néz ki, még aznap kapott gyulladáscsökkentőt, és hamar kiheverte. Minket jobban megviselt az a hétvége, mint őt!

Bújos-fogzós-beteg babám

Az azt követő hét elrohant, elszökött a cicánk, aki azóta se lett meg, a legnagyobb bánatunkra, pedig kis kölyökmacska kora óta velünk élt, most lett volna 2 éves. Reménykedünk, hátha hazajön még...
A hétvégét anyukáméknál töltöttük, akik a bajai halászlé fesztiválra utaztak, mi pedig őriztük a házat. Ragyogó idő volt, sokat voltunk kinn, a Duna parton, sétáltunk, bográcsoztunk, Szofi megnézte a vadkacsákat és a hattyúkat is.

Szofi nézd, hattyúk!

Repülnek a napok! Csütörtökön a gyerekkori barátnőm diplomaosztó ünnepségére mentünk, jogász lett. Apáját nem engedték el a munkahelyről, így ketten vágtunk neki az útnak, igazán ramaty időben! Szofi kifogástalanul viselkedett, kendőben utazott rajtam, vonattal egy fél órát Pestre, aztán metróztunk, egy fél óra volt a műsor, majd egy órás autóút következett, ami egy vendéglőhöz vezetett. Egy hangos nyekkenet se volt, csendben nézelődött rajtam, integetett, néha tapsolt. Aztán két napot töltöttünk a nagypapánál, és végre hazaértünk. Igazán hiányzott apa a képletből. Mert együtt a legjobb. Most a kanapén ülünk, Sanya ágyneműt bont, hogy függönyt varrhassak, Szofi a fekvőhintában szunyókál, én meg végre a billentyűket püfölhettem.